Office 365-öt szeretnék, melyiket válasszam?

Az utóbbi időben számtalan ügyfelünk tért át az Office 365 használatára, miután felismerték a benne rejlő lehetőségeket. Korábban egy alacsony bekerülési költségű, profi alternatívaként már foglalkoztunk vele a különböző levelezőrendszerek összehasonlítása során Office 365 vs Exchange vs IMAP című cikkünkben, ha még nem döntötte el az irányt, hogy milyen megoldást szeretne cége számára úgy javasoljuk előbb elolvasni azt a cikket, ebben most az Office 365 csomagok közti választást szeretnénk megkönnyíteni.

Mivel jelen cikk a cégvezetők számára kíván segítséget nyújtani, így az otthoni használatra szánt csomagok összehasonlításaival nem foglalkozunk, számukra javaslom a Microsoft oldalát meglátogatni, ahol pillanatok alatt ezt megtehetik. A céges ügyfelek számára is érdemes lehet megnézni ezt az összehasonlító táblázatot, jól láthatóak benne a csomagok közti különbségek.

Összesen 3 féle vállalati csomag közül választatunk: Vállalati alapverzió, Vállalati verzió, Vállalati prémium verzió. Én először is a három legalapvetőbb kérdést tenném fel, ami alapján már meg lehet mondani melyik lesz a legjobb választás.

  1. Szükség van-e felhős levelező szolgáltatásra?
  2. Szeretnénk-e gépre telepített Office-t is igénybe venni vagy elegendő a webes változat?
  3. Szeretnénk-e a levelezésen és az Office-on kívül más Microsoft szolgáltatást is igénybe venni? (Pl. Sharepoint, Teams, stb.)

Ha a levelezést nem az Office 365-tel szeretnénk megoldani, akkor a közepes csomagot, a vállalati verziót is választhatjuk. Ha a három közül csak levelezést szeretnénk használni, akkor a vállalati alapverzió lesz számunkra a legjobb, az egyéb szolgáltatásokat ez esetben is kapjuk, viszont a legolcsóbb csomaghoz nem jár telepíthető Office változat. A vállalati alapverzió akkor is jó választás lehet hogyha egyébként szükségünk van telepített Office csomagra, az otthoni és kisvállalati OEM változat ára ugyanis jelenleg 60.000 Ft + ÁFA körül mozog, míg a legolcsóbb közepes O365 csomag havidíja, amivel kapunk gépre telepíthető változatot 8.8 EUR, amivel kb. 2 év alatt fizetjük ki az OEM változat árát. Igaz mindig a legújabb verziót használhatjuk előfizetéssel, ugyanakkor egy OEM változatot elegendő 6-7 évente megvásárolni, amíg a terméktámogatása tart. Összességében tehát elmondható, hogy aki vagy csak levelezni akar Office 365-tel, vagy a levelezésen felül szeretne gépre telepített Office-t is, de se a Onedrive, se az egyéb járulékos Microsoft szolgáltatások nem érdeklik, akkor neki a vállalati alapverziót találták ki.

A „közepes” csomag azok számára lehet jó, akiknek szüksége van telepíthető Office-ra és szeretnék a Onedrive-ot is használni, minden egyéb kombinációban ez a csomag nem jó választás. Ha valakinek szüksége van gépre telepíthető Office-ra és még az egyéb szolgáltatásokat is ki tudja használni annak lehet érdemes elgondolkoznia a vállalati prémium verzión. További előnye lehet az így, havi előfizetési díjért megvett Office változatnak az OEM-mel szemben, hogy ezt egy felhasználó akár 5 különböző eszközön (PC, notebook, táblagép, telefon) is tudja használni. Másik, tipikusan nagyvállalatok esetében elérhető előny, ami magára a teljes Office 365-re igaz, hogy projekt feladatokra, határozott idejű szerződéssel felvett munkavállalók számára úgy tudunk Office csomagot biztosítani, hogy a megbízás megszűnését követően akár egyik hónapról a másikra megszüntethetjük az előfizetést, így végeredményben ez a konstrukció lehet jóval olcsóbb is, mintha megvennénk az OEM változatot.

Ami a szolgáltatásokat illeti, minden O365 csomaghoz tartozik 1TB OneDrive tárhely, az Exchange Online-t tartalmazók pedig 50GB levéltárhelyet adnak. A további Microsoft termékek teljes listáját érdemes ellenőrizni a Microsoft oldalán, végeláthatatlan hosszú, ezek közül én a Sharepoint-ot emelném ki, ami egyébként saját szerveren csak nagyvállalatok számára elérhető szolgáltatás, illetve nagyon nagy sikerű még a kevésbé ismert Teams, és az innovatív megoldást nyújtó Flow, amit még érdemes kipróbálni. Ez utóbbival például rengeteg napi rutinfeladatot tudunk automatizálni, ha valaki Office 365-öt használ érdemes megismerkednie vele.

Az átállás általában nem egy egyszerű feladat, gondos tervezést és precíz kivitelezést igényel. Számtalan ilyen munkán vagyunk már túl így nagy tapasztalattal rendelkezünk benne, ha Office 365-re fizetne elő vagy csak segítségre van szüksége az átálláshoz keressen minket bizalommal a www.flashcom.hu-n található elérhetőségeinken.

Advertisements

Egy hozzászólás “Office 365-öt szeretnék, melyiket válasszam?” bejegyzéshez

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Facebook