Nemrégiben felújításra került az otthoni gépem, a régi 8 magos AMD FX processzor helyére egy új Ryzen érkezett, AM4-es alaplappal és DDR4-es RAM-okkal. Gondoltam ha már lúd legyen kövér és a régi jól bevált SATA-s SSD-t is lecserélem egy M2-es foglalatúra, úgyis kevés volt a hely. A választás a Samsung 960 EVO-ra esett, 250GB-os méretben. A gyártó 3200MB/s olvasási és 1900MB/s írási sebességet ígért. A cikkből kiderül mi a valós teljesítmény és milyen egyéb buktatók jelentkeztek a használat során.
Az NVMe (más néven NVM Express) típusú SSD nem újkeletű dolog, a lényeg azon van, hogy a kis M2 foglalat segítségével egy csavarral rögzített, kinézetében a hagyományos RAM-okra hasonlító SSD-t a SATA adat csatorna helyett a PCIe buszra csatolja rá. Míg a SATA3 szabvány elméleti maximuma 600MB/s körül mozog, addig a PCIe 4.0 szabvány ennek a sokszorosát biztosítja. Persze nem csupán ennyi különbség van a két szabvány közt, aki kíváncsi a részletekre, nézzen szét itt: https://en.wikipedia.org/wiki/NVM_Express
Az alábbi táblázatban láthatjuk a PCIe foglalat különböző verziói által elérhető sávszélességeket, ezek közül a 4.0 szabvány a jelenlegi legújabb, az 5.0 2019-re várható a tervek szerint.
A nagyobb sávszélesség és a jelenlegi félvezető technológia tehát megadja a lehetőséget, hogy növelt sebességű tárolókat használjuk, a jelenleg is remek teljesítményt nyújtó SATA SSD-k helyett még gyorsabb M2 foglalatba illeszkedő NVMe modulokat. Persze a történet azért nem ennyire egyszerű, ahogyan a cikk végére látni fogjuk rengeteg buktatót kell kiküszöbölnie azoknak, akik valóban gyors tárolót akarnak és mellé a stabilitás sem utolsó szempont. Elsőként említeném meg, hogy aki NVMe-re adja a fejét az mindenképpen bizonyosodjon meg róla, hogy a legfrissebb BIOS (UEFI) fut az alaplapján. Ahogy említettem nem újkeletű technológiáról van szó, viszont kezdetben az alaplapok hiába tudták fogadni az ilyen csatolóval érkező tárolókat, bootolni már nem voltak képesek róla. Így a friss Windows telepítésekor azt tapasztalhatjuk, hogy az első újraindítást követően „no boot device” üzenet fogad minket. A BIOS-hoz visszatérve azzal sem árt tisztában lenni, hogy az M2 foglalat használatával a legtöbb alaplap esetében SATA portokat veszítünk el, ahogyan az én ASUS-om esetében is le kellett mondjak az 5-6. portról.
Ha a legfrissebb BIOS fent van, újabb szoftveres buktatók következnek. (Itt fontos megjegyeznem, ha kicsit is bizonytalanok vagyunk a BIOS frissítés terén ne féljünk segítséget kérni szakembertől.) Ennyire új hardverek esetében talán már mondanom sem kell, hogy mindenképp a Windows 10-et javaslom, ahogy a tapasztalat megmutatta abból sem érdemes a legrégebbi telepítőkkel kísérletezni. A 1607-es változat már gond nélkül kúszott fel az SSD-re, majd a telepítést követően azonnal frissítésre került a 1703-asra. A legfrissebb driverek felkerültek, elkezdhettem belakni a gépet. A gép nagyon fürge lett, az első pillanattól kezdve nem okozott csalódást, a 1703-as Windows frissítés is a letöltést követően percek alatt felkerült rá. Az első mérések szerint az SSD közel tudta azt a sebességet, amit a Samsung ígért. Aztán jött a feketeleves.
Második nap először egy nagyobb program telepítése (25-30GB) alatt iszonyatos laggolást vettem észre. Elsőre nem tudtam mitől van, de 2-3 órányi szenvedést (egér kurzor megáll, folyamatjelző percekig áll, továbbmegy, megint megáll…) követően némi guglizás után kiderült, hogy a probléma a Ryzen processzor körül keresendő, annak is az energiagazdálkodása okoz gondot a 1703-as Windows-nak. (A Ryzen ne feledjük a második negyedévben érkezett, míg a 1703-as Windows verzió a márciusra utal, tehát némiképp felkészületlen volt még a rendszer rá.) Sokan ezt az Insider programon belül letöltött 1709-es frissítés előzetesével orvosolták sikerrel, nekem nem volt kedvem kísérletezni, így az energiagazdálkodásban eszközöltem pár ajánlott módosítást, ami után sikeresen fel tudtam telepíteni a programot. Az egér kurzor rendszeres akadozása (régebbi gépekről ismert megszakítás vezérlési hiba) ugyanakkor megmaradt és még aznap este jött az újabb probléma. Amikor munkába lendültem volna a gép kb. óránként fagyott. Elsőre a mentés gombra kattintva kezdett homokozni, majd a megnyitott ablakok közt még lehetett váltani pár alkalommal, majd kb. fél perc múlva az egér kurzor is megfagyott. Ez már inkább tároló problémának tűnt. Végül kiderült, hogy jó a megérzésem, a 1703-as Windowsban már megjelent egy új energiagazdálkodási funkció kimondottam NVMe szabványra vonatkozóan, amit első körben registryből kellett bekapcsolni, majd egy fórum ajánlása alapján beállítottam az értékeket. A fagyás megszűnt.
A gép ezt követően már stabil maradt, megszűntek a laggolások és a fagyások is. Egyedül az egérkurzor véletlenszerűen visszatérő akadozás problémája nem szűnt meg, de tudtam, hogy a Ryzen processzor kezelése majd csak a 1709-es Windows verzióban lesz tökéletes, addig pedig ekkor már csak 1 hét volt, kivártam. A 1709-es frissítés aztán minden korábbi problémát orvosolt, így mostanra egy stabil és gyors gépen dolgozhatok.
A Samsung SSD esetében fontos még szót ejteni a hozzá adott Samsung Magician szoftverről. Egy nagyon hasznos kis alkalmazást kapunk hozzá, amivel könnyedén nyomon követhetjük a meghajtó állapotát, mérhetjük a sebességét, optimizálhatjuk a meghajtót (TRIM), és az over provisioning funkció segítségével növelhetjük a meghajtó teljesítményét és élettartamát.
Elsőként essen szó a Magician féle teljesítmény mérésről. A metodika ismeretlen, mindenesetre 3200MB/s-tól a 2000-ig terjedő skálán ahány mérés annyiféle eredmény született nem kis szórással. Hozzá kell tenni a rendszer ez idő alatt az SSD-ről futott, ahogyan majd a későbbi AIDA tesztekben is így lesz, ez némiképpen árnyalja az eredményt. A 2000MB/s is szép eredmény mindenesetre, nem beszélve az elérési időkről, az IO eredményekről.
Az over provisioningról is érdemes néhány szót ejteni. Akik kicsit jártasabbak az SSD technikában azok tudják, hogy az SSD-k esetében szokás egy bizonyos területet fenntartani és nem használni. Ha van szabad terület az SSD némi trükközéssel spórolni tud az adatblokkok felülírásának számán, ami az élettartamának legnagyobb ellensége. Ennek a folyamata és mikéntje egy külön cikket is megérne, most maradjunk annyiban, ha az SSD-nek van olyan szabad, formázatlan területe, ami nincs használatban azzal tudja növelni az élettartamot. Ebben segít nekünk az over provisioning funkció, ami ezt automatikusan beállítja nekünk. Vannak olyan SSD-k is, amelyekben gyárilag ki van ez alakítva és nem kell vele törődjünk, általában a méretéből látszik melyik ilyen. Például a 240GB-os SSD-k rendre 256GB-osak fizikailag, itt 16GB van fenntartva gyárilag, amit a lemezkezelőben már nem is látunk. A Samsung Magician-ben ez megjelenik, vélhetően itt nincs gyárilag rejtett terület.
Végül következzenek az AIDA által mért eredmények szépen sorjában. A linear read test suite lényegében minden fontos paraméterre megadja nekünk a mérési eredményt. Érdemes viszont megnézni az average read access tesztet is, ami az átlagos elérési időket mutatja meg. Ez az az érték, ami igazán pörgőssé tesz egy SSD-t és ez az, amiben a hagyományos merevlemezekhez képest utcahossznyi, behozhatatlan előnye van. Míg egy jobb merevlemez elérési ideje átlag 8-10ms körül mozog, a véletlenszerű adatelérés esetén, amikor a fejnek be kell gyűjteni az adatokat ez még több, addig az NVMe típusú SSD 0.05ms értékkel hasít.
A gyakorlati tapasztalat azonban egy picit más képet fest. 2 hónapnyi használat után azt mondhatom, hogy az esetek nagy többségében, a mindennapi használatban a szupergyors NVMe SSD előnyei nem jönnek elő. A korábbi SATA OCZ-vel összehasonlítva, ami gyári előírás szerint 500MB/s körül tudott, a gyakorlatban picit kevesebbet, a kettő közti sebesség nem vehető észre. A „csak” 500MB/s és a picit nagyobb késleltetés mellett is mire az egérgombot felengedtem megnyílt a böngésző, vagy a kisebb program, Office alkalmazás, amit épp használtam. Egy Adobe Photoshop vagy Illustrator már picit többet tekert, most a legújabb verzió betöltési ideje 3 másodperc körül van. (Nyilván ebben némi szerepe azért a CPU-nak és a DDR4-es memóriának is van.) Amikor a program betöltött a működése alatt nem venni észre különbséget, ha menteni kell jellemzően azért nem akkora fájlokat, ami a régi SATA SSD-n percekbe telt volna. Nyilván 0,6 másodperc és 0,2 között nem érzékel az ember akkora különbséget, mert íráskor kb. ennyi a különbség az NVMe javára. Olvasáskor picit nagyobb, de itt megintcsak nem jön elő a különbség, csak ritka esetekben érzékelhető. Kicsit az embernek az az érzése, mintha anno a HDD-ről SSD-re váltáskor egy kis köbcentis régi Suzukiból egy jóval nagyobb lóerejű, villámgyors német prémium autóba ülne át, majd azt cserélné egy 1000 lóerő környéki sportkocsira. Ritka az az eset, amikor igazán elő tud jönni a plusz erő és még hasznos is tud lenni. Picit sántít azért a példa, mert vannak sokan olyanok, CAD-es programokkal dolgozó mérnökök, videóvágással, esetleg 3D-vel foglalkozó emberek vagy hardcore játékosok, akiknek napi szinten segítséget nyújthat, de a mindennapok emberének nem fog többet nyújtani egy ilyen SSD. Az ára miatt ugyanakkor egyre inkább elérhetővé válik a technika, a kipróbált Samsung 250GB-os SSD például 30 ezer nettó körüli áron már elérhető, ami alig pár ezer forinttal drágább, mint hasonló kapacitású, márkás SATA csatlakozóval ellátott társai. Ha valaki olyan munkát végez mindenképpen megéri neki befektetni egy ilyenre, otthoni felhasználásra vagy irodába ugyanolyan élményt nyújt továbbra is a hagyományos SSD. Cserében viszont kevesebb szoftveres problémával kell megküzdeni.
A tesztben szereplő SSD-t az alábbi hardverekkel teszteltük.
Alaplap: ASUS Prime B350-Plus (0902-es BIOS)
Processzor: AMD Ryzen 5 1500X
Memória: Kingston 2133MHz DDR4