Profi, de hanyag rendszergazda csillagász összegekért?

Jelen cikkünk legyen egyfajta tanulság is néhány cégvezető számára, de egyben gondolatébresztő is, hogy nem minden arany, ami fénylik, illetve az egyébként hozzáértő, de drága rendszergazda sem garancia a jó munkára.

Unatkozó rendszergazda

A történet egy fővárosi nagyvállalatnál játszódik. Sok telephelyes, több tucat szerverrel ellátott környezet, több száz felhasználó. Nagyvállalati eszközök, főként Dell szerverek, storage-ok, Cisco tűzfalak és minden ami egy nagyvállalat fegyvertárában jelen szokott manapság lenni. Mindezek üzemeltetéséhez egy néhány tagú helyi, lelkes IT csapat komoly szerveres szakmai tudás nélkül, jellemzően a helyi kliens problémák megoldására. Időközben egy olyan IT vezetővel kiegészítve, aki a korábbiakhoz képest lényegesen szélesebb látókörrel rendelkezik a nagyvállalati informatika területén, de ahogy mondani szokták egy fecske nem csinál nyarat, egymaga kevés a felmerülő rendszerszintű problémák elhárítására. Kiegészítésükre tehát a cég külső rendszergazdát alkalmaz, egy nagy IT szolgáltatót, akinek már kellő tapasztalata és neve is van a piacon. Ennek megfelelően természetesen a csillagász összegekért általuk ajánlott és felépített infrastruktúrát ugyancsak csillagász összegekért üzemeltetik. Pontos számot nem írnék, mi sem tudjuk, csak azt, hogy nagyon magas ez az összeg. Jóval több annál, mint amire most én vagy Ön gondol. A havonta súlyos milliókból üzemeltetett rendszer mégsem jó, mégsem gyors, és nem is igazán stabil.

Korábban volt szerencsénk belelátni a rendszer működésébe, évekkel ezelőtt, még azelőtt, hogy a jelenlegi cég munkába állt volna, és ma is rálátásunk van sok mindenre, így tudjuk a rendszer gyenge pontjait. Ismerjük azokat a komoly szakmai hibákat, amelyeket mind a mai napig nem javítottak ki és amelyek még jelen pillanatban is keserítik az ott dolgozók életét, habár ezt nem biztos, hogy ők is tudják vagy értik. Mindenesetre azt látják, hogy az ügyviteli programjaik lassúak, a szerverek teljesítménye látszólag gyenge, a szolgáltatások minősége évek alatt nem változott semmit. Pedig költeni költöttek üzemeltetésre eleget.

Csak két konkrét példát említenék erre az esetre, amit egy jó képességű, de hanyag cég elkövethet. Az egyik, hogy évekkel ezelőtt tudomásunkra jutott – és jelezve lett nekik is -, hogy a fióktelephelyeken lévő kis fájlszerverek mindegyikének van valami SOS beavatkozást igénylő problémája. Mentés az ezeken tárolt adatokról jellemzően nincs, pedig fontos lenne, ugyanakkor szinte mindegyik szerverben van kisebb-nagyobb mértékben hibás merevlemez, de van amelyiket ezen felül még más hardver hiba is sújtja. Ez az állapot minimum 5 éve már fennáll, de azóta sem történt semmi előrelépés. Pedig nem a költségvetésen múlik, ahogyan üzemeltetésre is futja bőven, úgy hardver beszerzésre is. Mégsincs megoldva egy évek óta égető probléma. Aztán kiderül, hogy ugyanez a cég két telephely összevonása során képes volt úgy áthelyezni, beüzemelni a másik telephelyen a méregdrága Cisco tűzfalat, hogy a fő telephely számtalan kliens gépe az összes szerver és az internet eléréséhez egyetlen gigabites porton, a tűzfalon keresztül kapcsolódjon. Természetesen szigorúan nem hibatűrő megoldásban, hogy egy tűzfal meghibásodás (ami bőven túl van a garanciaidején) esetén lehetőleg ne csak az internet és a fióktelephelyek kapcsolata szűnjön meg a központtal, hanem a teljes központ minden gépe bénuljon meg. Mindezt azért, mert a tűzfal áthelyezésekor szükség lett volna néhány munkaórára ahhoz, hogy átkonfigurálják a tűzfalat, persze egyszerűbb volt így megoldani. Közben a szerver elérések, az ügyviteli programok dög lassúak, mindenki egyetlen dróton megy mindenhova.

Aztán következzen az a rövid történet, ami ugyancsak az üzemeltető trehányságát, nemtörődömségét tükrözi és ami miatt ezt a cikket a sikertörténetek közé is beteszem – habár külső szakértőként vagyunk kénytelenek az egész vesszőfutást végignézni, miközben ott segítjük az ügyfelet ahol tudjuk – annak ellenére, hogy sajnos tanulságos volt, de mégsem lett igazi siker. Nem lett az, mert az ügyvezető és az őt körülvevők továbbra sem szánták rá magukat a váltásra, viszik tovább a régóta meddő és méregdrága vonalat, mert amúgy az üzemeltetőjük valóban hozzáértő, csak éppen nem teszi rendesen a dolgát. Nekünk ami mégis sikertörténet, hogy ez a cég nemrég akkorát égett, mint a Reichstag, ahogy mondani szokták. Történt ugyanis, hogy az ügyfélnél beszerzésre került egy központi vezérlőegységgel ellátott, nagyvállalati WIFI rendszer. A legfőbb feladata ennek a rendszernek természetesen nem az volt, hogy a dolgozóknak Facebook-ot és privát netezési lehetőséget adjon, legfőképpen azért vásárolták, mert a terepről érkező dolgozóknak mobileszközökről kellett volna egy egyedi fejlesztésű szoftverrel adatcsomagokat beküldeni a központi szerverre. Minden remekül működött a beüzemelt rendszeren, kivéve ezt az egy apróságot, a lefejlesztett szoftver ugyanis küldésnél folyamatosan megakadt. A milliókat kereső rendszergazda természetesen nem vitte ezúttal sem túlzásba a segítségnyújtást, a fejlesztő viszont kénytelen volt a saját idejét nem sajnálva a végére járni a dolognak. Arra jutott, hogy egy pár ezer forintos WIFI routert beüzemelve a rendszerbe a saját szoftvere gond nélkül leküldte az adatokat. Jelezte ezt az ügyfél felé, ahol az ottani IT csapat kérte az üzemeltetőt, hogy segítsen, de az csak széttárta a karját, mondván hogy az eszköz vélhetően rossz és garanciában ki kell cseréltetni. Itt jegyzem meg, hogy az eszközöket tőlünk vették, emiatt kerültünk bele mi is a történetbe végül. Több hibátlan WIFI AP-t is kicseréltettek velünk korábban, amit a jó kapcsolatra tekintettel a nagykereskedés próba nélkül cserélt nekünk újakra, de természetesen a hiba nem lett ezzel megoldva. Végül kb. fél évnyi küszködés után megkeresett minket az ügyvezető, hogyha kell megfizeti nekünk, de menjünk oda és csináljunk vele valamit, leginkább bizonyítsuk be, hogy az eszköz jó. Odamentünk a fejlesztővel karöltve (bár csak a saját rendszergazdájuknak volt megfelelő helyismerete és hozzáférése mindenhez, fél év után sem érezte magáénak a projektet annyira, hogy odajöjjön vagy bármit segítsen) és miután a kontrolleren lévő beállítások nem voltak fontosak úgy kezdtünk neki a feladatnak, ahogy egy valamire való rendszergazdának kéne. Minden alkalommal, amikor egy hardvert kiveszünk a dobozból és beüzemelünk, legyen az szerver, router, tűzfal, switch vagy bármi egyéb első körben szétnézünk a gyártó weboldalán firmware frissítések után. Ennek a logikája igen egyszerű, a már bekonfigurált és élesben futó eszközökön ez nyilván sokkal komplikáltabb, mint a beüzemelés előtt állón. Ezeket a frissítéseket pedig éppen amiatt adják ki, mert hibákat, biztonsági problémákat javítanak bennük. Itt ért minket a megdöbbenés, a WIFI kontrolleren az első megjelenéskor kiadott béta firmware volt, ami már az eszköz beszerzése idején is közel másfél éves volt (valahol sokat állhatott a kontroller egy raktárban), az ominózus helyszíni hibaelhárítás idején pedig már kettővel újabb főverzió volt a firmware-ből, ami nem csak rengeteg hibajavítást tartalmazott a bétához képest, de rengeteg új funkciót is. Ezt az egyébként kb. 5 perces munkát a csilliárdokért üzemelő rendszergazda fél év alatt képtelen volt elvégezni, pedig akár távolról is megtehette volna. A kontroller frissült a legújabb verzióra, megtartva az alapbeállításokat, ezzel együtt leküldött az access pointoknak is egy új verziót a szoftverből és amint újraindultak kezdődhetett a teszt a fejlesztő tabletjén. Láss csodát, az adatküldés azonnal sikeres volt. Kezdhettünk pakolni, bár a fejlesztő maga sem akarta elhinni, hogy ennyi volt az egész, így még számtalan tesztet elvégzett, de a lényeg az egészben, hogy a rendszer azóta is megbízhatóan teszi a dolgát.

Kérdések

A tanulság az egészben, hogyha hozzáértő és esetleg jó nevű is a rendszergazda, a rendszer működésében pedig nem látszanak komoly hibák, ettől még nem feltétlen van minden rendben. Egy havonta gigantikus összegekből üzemeltetett rendszer is lehet nagyon gyenge, ahogy egy szinte fillérekből összerakott és olcsón fenntartott is lehet meglepően jó néha. Számos egyszerűnek tűnő, de kínos kérdést lehet feltenni rendszergazdáknak és persze magunknak is.

  • Megfelelően dokumentálva van a rendszerem? Ha azt, akinek a fejében van minden elüti a villamos lesz aki pár órán belül egy dokumentáció alapján el tud igazodni?
  • Rendben van a mentésem? Ha jön egy zsarolóvírus lesz miből helyreállni?
  • Van aktív vírusvédelem a gépeken? Ha van milyen és biztosan a legjobb ár/érték arányú megoldást használom?
  • Rendszeresen karban vannak tartva a szervereim, munkaállomásaim? Mit ér önmagában egy jól felépített, de elhanyagolt rendszer? Lehet-e annyira jól felépített, hogy önmagát üzemeltesse?
  • Mennyire végzi el a rendszergazda a dolgát? Nekem úgy tűnik minden rendben, de csak a jéghegy csúcsát látom? Rendben, hogy a tudása esetleg megvan hozzá, de valóban végzi is rendesen a dolgát?

És még számos kérdést fel lehetne tenni ezzel kapcsolatban. Hamarosan egy külön weboldalon fogunk segíteni a döntéshozóknak feltenni ezeket a kérdéseket és ellenőrizni a válaszokat, addig is mindenki gondolja végig ezeket, mert bár szélsőséges, de sajnos nem egyedülálló a leírt eset.

Gondolatok az IT biztonságról – Social engineering

Mostanság nap, mint nap sikerül belebotlani az IT biztonsággal kapcsolatos témába a munkám során, már régóta érlelődik bennem a gondolat, hogy ezekből egy jó összefoglaló cikket lehetne írni, amiben rengeteg tanulságos eset és hasznos gondolat lenne. Eljött hát az ideje, hogy rászánjam magam a megírására, remélem sokak figyelmét fel tudom hívni vele a 21. század egyik legnagyobb problémájára, amit az online világgal és minket körülvevő rengeteg digitális adattal és rendszerrel együtt öröklünk meg. Nem is gondolnák sokan mennyi veszély leselkedik ránk nap, mint nap ezekből kifolyólag. Hagy kezdjem először is egy viccel:

  • Mi az: kicsi, sárga és veszélyes?
  • Naposcsibe a root jelszóval.
Social engineering

Bár nem ő jelenti majd számunkra a legnagyobb veszélyt, azért találunk majd a cikk végére szép számban ilyen „napos csibéket”. A cikk megírását egyébként az az élmény is inspirálta, hogy nemrégiben sikerült az egyik népszerű hazai internet szolgáltató egyik eszközében olyan méretű biztonsági hibát találni, ami ugyan nem példátlan (pár Index olvasó egy korábbi cikkében a UPC-nél olvashatott már hasonlóról), de mégis egy olyan mértékű hiba, amely otthoni és céges előfizetők tömegeit teszi ki támadásoknak. Természetesen a hiba jelzésre került a szolgáltató szakembereinek (több alkalommal, több elérhetőségen is, de válasz nem érkezett rá), a probléma viszont jelen pillanatban is valós, így részleteket ezzel kapcsolatban még nem árulhatok el, de amint befoltozásra kerül egy újabb cikkben több részletet elárulhatok majd róla és megírom majd azt is hogyan sikerül egy ilyet felfedezni.

Akit egyébként érdekel a hackerek világa és szeretne kicsit jobban képbe kerülni a gondolkodásmódjukkal, annak nagyon tudom ajánlani a legendás hacker, Kevin Mitnick könyveit. Egy 3 részes sorozatban elárulja a kezdeteket, a motivációkat, leírja a módszereket és azt is milyen hibákat vétettek a felhasználók, amelyek ahhoz vezettek, hogy értékes adatokat tudott megszerezni tőlük.
A legmegdöbbentőbb az, hogy ugyan a könyvei nem a jelen korban, hanem 15-20 évvel ezelőtti történeteket írnak le, a legnagyobb biztonsági probléma megoldására azóta sincsenek jól bevált módszerek. Ez pedig a leggyengébb láncszem, a felhasználó. A mai modern rendszerek a megfelelő biztonsági előírások betartásával és egy ügyes rendszergazda háttérmunkája révén annyira biztonságosnak mondhatóak már, hogy egy értelmes hacker nem is onnan próbál meg adatokat lopni. Majd rá fogunk térni a rendszer lehetséges gyengéire is, de először is nézzük a leggyengébb pontot.
Nagyon sok nagyvállalat és kormányzati szervek is rájöttek már az idők folyamán és nagy hangsúlyt fektetnek a képzésre, hogy biztonságtudatosságra neveljenek, de a gyakorlati tapasztalat azt mutatja, hogy nem sok sikerrel teszik ezt.
Szerintem ez idővel a fiatalabb generációk munkába állásával majd talán változik, sok mostani dolgozó már nem is akar újat tanulni a korából kifolyólag és egyáltalán nem fogékony az oktatásra, de talán a mostani fiatal generációk, akik már online élték életüket védettebbek lesznek a különböző támadási formák ellen. Ezeket az átverésre alapozó technikákat hívják a szaknyelvben social engineeringnek, ez a fogalom a biztonságtudatos rendszergazdák rémálma.
Nagyon jól védett egy rendszer, amiből adatokra lenne szükség? Nem gond, találjunk ki egy hihető sztorit, szerezzünk be hozzá pár olyan adatot, ami hitelessé teszi és kérjük meg azt a felhasználót, aki hozzáfér azokhoz az adatokhoz, hogy segítsen nekünk hozzáférni. Netán fizikailag be lehet jutni az adott felhasználó gépéhez vagy egy trükkel elvonni a figyelmét? Ha a gépe nem zárolt, van 1-2 percünk hozzáférni és célirányosan keresünk meg lehet az az információ. Kicsit sci-fi-nek vagy akciófilmszerűnek tűnhet, de nem az! Ahogyan a legkeresettebb amerikai hacker leírta vele ilyen és ehhez hasonlók számtalanszor megtörténtek, egy alkalommal pedig még egy hihető történettel biankó születési anyakönyvi kivonat nyomtatványokhoz is hozzájutott, amit némi trükközéssel évekig arra tudott használni, hogy új személyazonosságot és iratokat szerezzen. Ma már ezekre a trükkökre mindenhol figyelnek és oktatják a felhasználókat, de még mindig vannak olyanok, amik beválnak és kismillió biztonsági rést nyújtanak felhasználók a támadóknak nap, mint nap anélkül, hogy tudnának róla. A munkám során soha nem tévesztettem meg vagy vertem át valakit, mégis elmondhatom, hogy számos olyan információ szerzést sikerült végrehajtani, ami biztonságtudatos felhasználó mellett nem ment volna. Nem azért, mert rossz célokra akartam felhasználni a kért adatot, hanem vagy a munkámhoz kellett vagy szimplán megkönnyítettem vele egy adott probléma megoldását. De alapvetően amikor megkérdeztem tudtam, hogy erre lehet a válasz egy „hozzáférés megtagadva” is, nem az lett. Nagyon ritkán pattant vissza a kérés, az esetek többségében kérdés nélkül átment. Jártam így kis cégnél, magánembernél, multinál egyaránt. Persze alapvetően a szakmánk alapja a bizalom és igyekszik az ember soha egyetlen pillanatra sem megingatni ezt az ügyfelénél, így talán könnyebb az információszerzés is, mint egy külsős idegennek. Ettől függetlenül nem magától értetődő. Embernél is teljesülnie kellene annak a biztonsági alapelvnek, hogy jogosultsága mindenkinek csak annyi legyen, amit az adott feladat elvégzése igényel. Semmi több. Néha sokkal könnyebb a munkánk, ha nem ütközünk percenként a falba és olykor az ember extra hozzáférést kér. Általában kap is.

Egy másik tipikusan social engineering trükk és egyben életem első ilyen akciója, ami sikerrel is zárult középiskolában történt. Programozás nagydolgozat, néhány perc van már csak hátra és egy bosszantó hibával sikerült hosszasan elakadni. A nagyobb baj az volt, hogy a program egy jó része már készen volt és működött, viszont az utolsó percekben sikerült valahol egy olyan hibát vinni a kódba, amitől az nem fordult le. Ez pedig automatikusan 1-est jelent(ett volna), még akkor is ha valahol csak egy karakter elütés van és amúgy a többi minden jó. Az idő egyre ment, már csak 2 perc volt és szigorúan időre be kellett másolni a kódot. Fél perccel a zárás előtt nem volt mit tenni, fel kellett függesszem a hiba megkeresését, eszembe jutott egy trükk. Minden ilyen programozás feladathoz kiadtak a tanárok egy exe fájlt mintaként. Az exe-t magát soha nem kellett beadni csak a kódot, amit megnyitottak, lefordították és megnézték az eredményét. Gondoltam ha az exe-t is beadom „véletlenül”, persze fájlkezelőben gyorsan átírva a módosítás idejét és a fájl nevét úgy, mintha én csináltam volna, talán örülnek majd neki a sok javítás közepette, hogy valakinek nem kell bajlódni a kódja megnyitásával, exe indít, program letesztel, nyilván a sajátjukat már csak 5-ösre értékelik és minden jó lesz. Sikerült, úgy lett ötös a program, hogy a kódot meg se nézték, mert ha igen látták volna, hogy le sem fordul egy hiba miatt. De nem így lett, a social engineering sikerrel zárult. 🙂

Vannak még tipikus emberi hibákra visszavezethető biztonsági problémák. Nézzük például a jelszavainkat. Sok biztonsági szakember abba a hibába esik, hogy szuper bonyolultságú és összetettségű jelszót ír elő. Persze a számítógép nyelvén jó dolog ez, csak azt elfelejtik, hogy emberek vagyunk és nem gépek, hosszas bonyolult dolgokat nem képes az agyunk megjegyezni. Ez annyira nem vicc, hogy egy alkalommal volt lehetőségem keresés nélkül is rátalálni egy hivatali dolgozó jelszópapírjára, amit a kis parafatáblájára szépen kifüggesztett. A különböző webes hivatali és minisztériumi rendszerekhez, több esetben szigorúan védett adatokhoz biztosítottak hozzáférést. Bár nyilván nem jogosulatlanul kerültem a dolgozó irodájába, de nem kellett volna profi social engineernek lenni, hogy valaki oda jogosulatlanul jusson be. Az eset régebben történt és az új törvényeknek köszönhetően remélhetőleg már nem történnek ilyen felhasználói hibák, de ugyancsak felhívja az eset a figyelmet a leggyengébb láncszem szerepére.

Social engineer

Másik tipikus hiba, amit a hacker legenda leírt, hogy a legjobban védett banki rendszert is ki tudta játszani apró trükkök segítségével. Távolról nem lehetett a rendszerbe férkőzni, így néhány napnyi kutatómunka és egy banki látogatás alkalmával készített pár lopott fotót a banki dolgozókról. Megfigyelte a szokásokat és azt is hogy kártyás beléptetőrendszer van a védett ajtóknál. Elég nagy cégről volt szó, annak is a központjáról több emeleten, nem ismerhet mindenki mindenkit. Legyártotta a kis névkártyát, amit kitűzött Ő is mintha oda tartozna és az épület mögött, az autó parkoló felől odaoldalgott, amikor egy nagyobb csoport dolgozó éppen a cigiszünetet tartotta. Amikor elindultak befelé az egyiknek szorosan a nyomába eredt, az nyitotta neki mágneskártyával az ajtót és mivel nem szokás a mögötted jövőre rácsapni az ajtót még készségesen meg is tartották neki, Ő pedig köszönte szépen. Ezzel bejutott egy védett területre, kártya nélkül. Ennek kivédésére ma már sok helyen forgókaput alkalmaznak, ott nincs ilyen gond, de sok helyen ez egy jó lehetőség a mai napig.

Aztán nagyon gyakori a kapcsolati háló kihasználása is. Feltérképezik ki kivel áll kapcsolatban, ki kit ismerhet és kit nem, de már esetleg hallott róla. Multicégeknél jó trükk egyik-másik részlegre hivatkozni, ahol a részlegek közt nem ismerik egymást, de tudnak egymás létezéséről. Ez mind bizalmat sugároz, és ha egy támadónak sikerül a megtámadottban egy segítőkész személyre lelni rengeteg információt szolgáltathat ki neki. Az is egy tipikus emberi tulajdonság, amikor valaki azzal áll elő neked, hogy egy magasabb rangú valaki, akit Te ismersz, de esetleg nem állsz vele közvetlen napi kapcsolatban, kért egy számodra nem bonyolult dolgot, esetleg olyat ami bizalmas jellegű és nem akarsz rá visszakérdezni, akkor hajlandó vagy kérdések feltevése nélkül is segíteni.
Itt egy ismerőstől származó történet jut eszembe. A Tiszára indultak horgászni, amikor felfedeztek egy nagyon szép partszakaszt. A terület el volt kerítve, de az autó bejárónál a sorompó nem volt lezárva, félre lehetett húzni és bemenni. Valami vízmű területe lehetett talán. Nem olyan rég horgászgattak ott, amikor egyszer csak megjelentek motorcsónakkal a vízirendőrök és közölték, hogy ez bizony magánterület és mit keresnek itt. Egy nyugodt határozottsággal jött a válasz, hogy mi azt tudjuk, de a Pista bácsi engedett be minket és Ő engedte meg, hogy itt horgásszunk. Összenézett a két rendőr, egyik se tudta ki az a Pista bácsi, de ha beengedte őket ide és engedélyt adott biztos valami nagy ember lehet, nem kéne ezt tovább feszegetni, így elköszöntek.

Ezek sajnos mind nagyon emberi hibák és még a tudatos oktatás sem mindig képes őket megelőzni, sokszor ennek ellenére is képesek lehetünk ilyen csapdákba esni. Ráadásul itt még maga az informatika nem is annyira kerül képbe, bár említhetnénk az átverős e-mail-eket is, vagy az adathalász weboldalakat, azok is mind arra vannak, hogy minket megtévesszenek és fontos adatokat adjunk ki általuk. Azokra viszont már vannak IT megoldások, egy bizonyos fokig képesek biztonsági szoftverek megvédeni tőlük.

Mielőtt rátérnék a további biztonságot érintő problémára nézzünk néhány dolgot, amivel a felhasználó tudatosabb lehet az ilyen támadásokkal szemben:

  1. Amikor idegen valami olyet kérdez mindig legyünk gyanakvóak, és fontoljuk meg a választ, hogy mire használhatja fel azt. (Például egy mióta dolgozik itt típusú kérdés egy idegentől is irányulhat adatszerzésre. Lehet például arra kíváncsiak mennyire ismerhetem a kollágákat vagy cég más osztályain dolgozókat. Ha nemrég dolgozok itt nyilván még nem rutinszerűek a védelmi mechanizmusok sem, de lehet könnyebben adok ki infót úgy, hogy valakire hivatkoznak, akit csak név szerint ismerek.)
  2. Ha valakire vagy valakinek az utasítására hivatkozik valaki ne féljünk rákérdezni. Gyorsan kiderülhet, hogy az illető nem is tud róla.
  3. Telefonon történő kérdezgetésre lehetőleg ne adjunk ki semmilyen értékes információt.
  4. Ha kártyás beléptetés van valahol érvényben ügyeljünk rá, hogy a kártyánk ne jusson más kezébe, azt az ajtót pedig amit az nyit-zár húzzuk is be mindig magunk után. Mást lehetőleg ne engedjünk be kártya nélkül, csak ha ismerjük.
  5. A különböző helységekhez, rendszerekhez való hozzáférés jól dokumentált legyen, a kulcsok/kártyák kiadása és tárolása szigorú szabályok szerint történjen.

Az emberek megtévesztését követően térjünk rá a rendszerek megtévesztésére, a biztonsági hibák kihasználására. Természetesen ebből is van szép számmal rossz példa és sok olyan hibát is láttunk már, ami könnyen sikeres hackeléshez vezethet, a továbbiakban ezeket fogjuk áttekinteni.

  • Te Józsi! Képzeld, feltörték a Pentagon számítógépes rendszerét.
  • Ne mondd, és hogyan?
  • Repülővel.
Pentagon repülő
Pentagon repülő

Természetesen katonai objektumot nagyon nehéz feltörni repülő nélkül, éppen ezért ilyen bonyolult rendszerek esetében rendszerint a hackerek social engineering trükkökhöz folyamodnak inkább. Az az egyszerűbb. A másik lehetőség, hogy valami olyan helyet támadnak, ami kevésbé jól őrzött és biztosak benne, hogy ott található kulcs vagy valamilyen hozzáférés a megtámadni kívánt szigorúan védett rendszerhez. Egy Pentagon esetében ilyenkor jön képbe mondjuk a katonai gépeket gyártó Lockheed Martin vagy a Boeing és emiatt is volt óriási szarvashiba Hillary Clintontól például saját otthoni levelezőrendszert használni, mert nem védett rendszer és a segítségével nagyon sok máshoz hozzá tudnak férni hackerek. Jelen esetben a Lockheed vagy a Boeing is a nehezen támadható célpontok közt van, de mondjuk egyik-másik már social engineering módszerekkel megtámadható annyira, hogy sikeresen el lehessen jutni a Pentagonhoz is. Innentől a töréshez már nem kell repülő. Persze ezek csak elméletben hangzanak könnyűnek, a gyakorlatban nagyon nem azok, de a logika így is jól kirajzolódik. Ha az informatikai vonalon indítanak támadást, akkor vélhetően a védelemhez használt eszközöket kezdik el elsőként felderíteni és azok verzióját, aktuális hardver és szoftver revíziót. Ilyenkor kutatnak egy kicsit ismert sérülékenységek után és ha mondjuk valamelyik rendszergazda elfelejtette frissíteni az adott tűzfalat, egy ügyes hacker már el is kezdi kihasználni az ismert hibát. A gyártók ugyan nem szokták publikálni mikor mit foltoznak, de a kiadott programkódokat visszafejtve a profik rájönnek mire nyújt megoldást az adott patch. És meg is van a gyenge pont. Sokszor nem is közvetlenül van rés a pajzson, hanem közvetve, legjobb példa erre amikor mondjuk a legnépszerűbb, jól felépített Cisco tűzfal azon hasal el, hogy a szoftverét Unix alapokra írták. Magának a Unixnak kiderül egy ismert sebezhetősége, ami érinti azt az adott eszközt és azon keresztül máris támadható. Egyébként éppen ez az, ami miatt a Lockheed és a Boeing, illetve a nagyobb hadi gyártók rendszerei nem Unix alapú eszközökkel vannak védve, hanem például a teljesen egyedi operációs rendszert futtató Sonicwall-al vagy éppen Fortinettel. Lehet, hogy ezek rendszere még több hibát rejt, de mivel egyrészt nem hozzáférhető (nem nyílt) a forráskódja, így nem nyitott könyv a támadók számára és hibát is nehezebb benne találni, ráadásul ők még egy olyan trükköt is elkövettek, hogy nem Intel alapú architektúrára építenek, hanem egyedire, így nagyon nehéz lenne bárki számára közvetlen a gyárból hozzájutni olyan hardverhez, amin egyáltalán esélye lenne futtatni az operációs rendszert és keresgélni benne a hibákat. Persze ha sikeresen hozzá tudna jutni a védett forráskódokhoz és a gyárból a szükséges hardverhez.
A tűzfalak lélektanáról egy egész könyv sorozatot lehetne írni, ezt én most nem teszem meg, a lényeg nagyon sok fajtája van, vannak köztük jók és rosszak, biztonságosak és kevésbé biztonságosak. De tudni kell őket jól beállítani, márpedig ha az nincs meg, akkor a legjobb eszköz is lehet kész átjáróház.

A következő cikkben elmeséljük majd egyik ügyfelünk majdnem teljes adatvesztését, hogyan hackelték meg és kapott zsarolóvírust, ennek kapcsán lesz még szó tűzfalakról és ezt követően mutatunk majd egy olyan tűzfalmegoldást, ami nagyban megnöveli a rendszerünk biztonságát és mindeközben bárki számára elérhető potom összegből, sok mindenben mégis felveszi a versenyt a sok milliós brand megoldásokkal.

Facebook